Média
Jelenség leírása
A rugóállandót meghatározhatjuk a rugó sztatikus deformációja alapján (sztatikus módszer), illetve a rugóra akasztott testek rezgésének periódusidejéből is (dinamikus módszer).
Összeállítás
A rugót függőlegesen felfüggesztjük, és a rugó aljára különböző ismert tömegeket akasztunk.
Eszközök
állvány, hosszú vonalzó, mérleg., stopper, súlyok (rugóra akasztható tömegek), Tekercsrugó
Magyarázat
114. Rugóállandó mérése
A rugóállandót megmérhetjük sztatikus és dinamikus módon is. A sztatikus mérésnél lényegében azt vizsgáljuk, hogy bizonyos terhelések hatására mekkora deformációval reagál a rugó. A dinamikus mérés esetén azt mérjük, hogy mekkora periódusidejû rezgéseket végez a rugó, ha különbözõ tömegeket erõsítünk rá.
A rugóállandót sztatikus módszerrel a definiáló egyenlet (Hooke-törvény) alapján mérhetjük meg:
F=Dx,
ahol F a rugót feszítõ erõ, x a rugó megnyúlása, D pedig a rugóállandó. Ha a rugót függõlegesen felfüggesztjük, és a rugó aljára különbözõ ismert tömegeket akasztunk, akkor a rugót feszítõ erõt F=mg alakban adhatjuk meg. Ilyen módon a rugóállandót a
összefüggés alapján számíthatjuk ki.
Pontosabbá tehetjük a mérést (a mérés relatív hibáját 1% alá csökkenthetjük), ha több mérést végzünk, és ábrázoljuk a rugó x megnyúlását az aljára akasztott m tömeg függvényében. A grafikonon megjelenített pontokra jó közelítéssel egyenest illeszthetünk, amelynek meredeksége:
amibõl a rugó D rugóállandója kifejezhetõ.
Megjegyzés: Vannak olyan rugók, amelyekben alapállapotban mechanikai összehúzó feszültség van, így csak bizonyos terhelés elérése után kezdenek nyúlni. Az ideális rugókra jellemzõ lineáris erõtörvény alapján a húzóerõ és a megnyúlás nulla szintjét tetszõlegesen választhatjuk meg, ezért nem szükséges a mérést a rugó terheletlen állapotában kezdeni, hanem a lineáris szakasz bármely pontját választhatjuk nulla-szintnek. Ezzel a módszerrel a megnyúlás-terhelés grafikon egyenese mindig áthalad az origón.
A rugóállandó dinamikus mérése a rugóra akasztott test rezgésidejének mérésén alapszik. Jól ismert, hogy a D rugóállandójú rugóra akasztott m tömegû test rezgésideje:
A rezgésidõ képletébõl meghatározhatjuk a rugóállandót:
A sztatikus és a dinamikus mérést összehasonlítva gyakran azt tapasztalhatjuk, hogy a kétféle módszerrel kapott eredmény jelentõsen eltér egymástól. Az eltérés oka az, hogy a rezgésben a rugóra akasztott test mellett a rugó saját tömege is részt vesz, a rugó menetei kisebb-nagyobb mértékben rezegnek. A függõleges helyzetû rugó legfelsõ pontja egyáltalán nem mozog, a legalsó pontja pedig együtt mozog a rugóra akasztott testtel. Ezért a fenti képletben az m tömeghez hozzá kell adnunk valamennyit, amit a rugó effektív tömegének nevezünk, és meff-vel jelölünk.
A rugó effektív tömegét kísérletileg a következõképpen határozhatjuk meg. Végezzünk rezgésidõ méréseket különbözõ tömegekkel. Ábrázoljuk a rezgésidõ négyzetét a rugóra akasztott tömeg függvényében. Ha a fenti képlet érvényes lenne, vagyis a rezgésidõ négyzete egyenesen arányos lenne a rugóra akasztott tömeggel (, akkor az ábrázolás origón átmenõ egyenest mutatna, melynek meredeksége . A mérést elvégezve azt tapasztaljuk, hogy az ábrázolt pontok valóban egyenesen fekszenek, azonban az egyenes nem megy át az origón, hanem a pontokra fektetett egyenes valamilyen negatív tömeg értéknél metszi a vízszintes tengelyt. Ez a metszéspont éppen az effektív tömegnek felel meg. Ha ezzel a tömegértékkel vízszintes irányban eltoljuk a függvényt, vagyis az mm+meff függvény-transzformációt hajtjuk végre, akkor a függvénykapcsolat már valóban egyenes arányosságot, origón átmenõ egyenest mutat. Természetesen ennek a párhuzamosan eltolt egyenesnek is ugyanakkora a meredeksége, amibõl a kiszámított D rugóállandó nagy pontossággal megegyezik a sztatikus módszerrel kapott rugóállandóval.
A rezgésidõ mérések azt mutatják, és az elméleti közelítõ számítások is megerõsítik, hogy a rugó effektív tömege nagyjából megegyezik a valódi rugótömeg egyharmad részével: . Mérleg segítségével meggyõzõdhetünk arról, hogy a grafikonról leolvasható effektív rugótömeg valóban jó közelítéssel megegyezik a rugó tömegének egyharmadával. Így végül is arra a következtetésre jutottunk, hogy a rugóra akasztott test rezgésidejének meghatározására szolgáló formula ilyen módon finomítható:
Ha a rugó tömege elhanyagolható a rugóra akasztott tömeghez képest, akkor várakozásaink szerint visszakapjuk a régi, jól ismert formulát.