Folyadékok és gázok mechanikája » Torricelli-kísérlet

Média

Képek

Filmek

Jelenség leírása

Töltsük tele higannyal a legalább 80 centiméteres, egyik végén zárt üvegcsövet. Ujjunkkal fogjuk be a nyílását, és fordítsuk meg. A nyitott végét higany alatt engedjük el, és figyeljük meg, hogy milyen magas higanyoszlop marad az üvegcsőben. Ha az üvegcsövet megdöntjük, akkor a csőbe higany áramlik úgy, hogy a higanyoszlop legfelső szintje ugyanazon a vízszintes síkon maradjon, mint korábban.

Összeállítás

Töltsük tele higannyal a legalább 80 centiméteres, egyik végén zárt üvegcsövet. Ujjunkkal fogjuk be a nyílását, és fordítsuk meg. A nyitott végét higany alatt engedjük el, és figyeljük meg, hogy milyen magas higanyoszlop marad az üvegcsőben.

Eszközök

Egyik végén zárt üvegcső, higany, kisméretű üvegtölcsér, mérőrúd., üvegpohár

Magyarázat

158. Torricelli-kísérlet

Legalább 80 cm hosszúságú, alul zárt, keskeny (de nem kapilláris) üvegcsövet töltsünk meg higannyal, majd nyitott végét ujjunkkal befogva fordítsuk meg a csövet, és az ábrán látható módon merítsük bele egy higannyal félig telt tálba, ezután vegyük el ujjunkat a csõ szájáról!

A higany egy része a tálba folyik, mintegy 75-76 cm magas higanyoszlop azonban a csõben marad. Ennek a nyomását (a közlekedõedények törvénye alapján) egyensúlyozza a külsõ légnyomás. Ezzel a kísérlettel mérte meg Torricelli 1643-ban elsõként a légnyomást, illetve ezzel bizonyította, hogy földi körülmények között is létrehozhatunk vákuumot (a higany feletti rész az úgynevezett Torricelli-féle ûr).

Ha megdöntjük a csövet, akkor a higany feletti ,,Torricelli-ûr' térfogata csökken, a higanyoszlop függõleges vetülete azonban állandó marad, vagyis a higanyoszlop felsõ pontja vízszintesen mozdul el.

Szerzők

  • Baranyai Klára
  • Honyek Gyula

Forrás, irodalom, hivatkozás

  • Fizika, középiskolai tankönyvsorozat a Műszaki Kiadó gondozásában Szerzők: Gulyás János, Honyek Gyula, Markovits Tibor, Szalóki Dezső, Tomcsányi Péter, Varga Antal
  URI STRING  
/show/158/F-B-G
  CLASS/METHOD  
show/index
  MEMORY USAGE  
618,528 bytes
  BENCHMARKS  
Loading Time Base Classes  0.0354
Controller Execution Time ( Show / Index )  0.1060
Total Execution Time  0.1415
  GET DATA  
No GET data exists
  POST DATA  
No POST data exists
  DATABASE:  kiserletek   QUERIES: 9   
0.0010   INSERT INTO `sessions(`session_id`, `ip_address`, `user_agent`, `last_activity`) VALUES ('265a83c379e6c47efeb8937b1375071e''3.137.175.224''claudebot'1713488381) 
0.0010   SELECT `label`, trim(item) as item
FROM 
(`categories`) 
0.0008   SELECT *
FROM (`experiments`)
WHERE `eid` = '158' 
0.0011   SELECT *
FROM (`exp_kwd`)
JOIN `keywordsON `keywords`.`path`=`exp_kwd`.`path`
WHERE `eid` = '158' 
0.0009   SELECT *
FROM (`exp_cat`)
JOIN `categoriesON `categories`.`label`=`exp_cat`.`label`
WHERE `eid` = '158' 
0.0007   SELECT `name`
FROM (`materials`)
WHERE `eid` = '158' 
0.0006   SELECT `source`
FROM (`sources`)
WHERE `eid` = '158' 
0.0010   SELECT *
FROM (`exp_authors`)
JOIN `authorsON `exp_authors`.`monogram`=`authors`.`monogram`
WHERE `exp_authors`.`eid` = '158' 
0.0007   SELECT *
FROM (`media`)
JOIN `media_typeON `media_type`.`format`=`media`.`format`
JOIN `exp_mdaON `media`.`mid` = `exp_mda`.`mid`
WHERE `exp_mda`.`eid` = '158'